Mansukh Prajapati gyermekkora a nyugat-indiai Morbi városában hajnal előtt kezdődött, amikor hat mérföldes gyalogútra indult, hogy agyagot gyűjtsön a családi vállalkozás számára. „Az apám fazekas volt,” emlékszik vissza. Gyakran ébredt az apja kerámiaformázásának ritmusára, ami a reggel korai óráiban hallatszott. „Anyám és én négy órakor keltünk, és minden nap kilométereket gyalogoltunk az agyagért.” Az agyagból készült edények, amelyeket a víz tárolására használtak, a hetvenes években elterjedtek voltak az indiai háztartásokban. De a fazekasságból származó jövedelem csekély volt, és a szakma társadalmi megbélyegzéssel is járt. „Senki sem akarta, hogy a lányát fazekas családba adja,” mondja Prajapati. „Attól tartottak, hogy végtelen munkával fogják megterhelni őt.” 31 éves korában azonban egy természeti katasztrófa…